NYERESÉGRÉSZESEDÉSI ÖSZTÖNZŐ PROGRAM
Tizenkét
hónapos ösztönző program került kidolgozásra abból a célból, hogy arra
ösztönözze a managereket, hogy a
Nemzetközi Üzletpolitikában körvonalazott alapelvek követése alapján építsék ki
Forever Living üzletüket. Ez az
ösztönző program a jelenleg is létező és a Nemzetközi Üzletpolitikában szintén
megtalálható marketing programon kívül jött létre.
A nyereségrészesedési ösztönző program 2001. január 1-jén
kezdődött és tizenkét egymást követő hónapig tart, majd 2001. december 31-én
fejeződik be. Ezt követően minden pénzügyi évben folytatódik tovább.
ALKALMASSÁG
Az FLP politikája, minden programja és kiírása a
tiszta MLM üzlet építését tartja szem előtt. Minden Elismert Igazgató aktív és
elismert kell, hogy legyen a teljes pénzügyi évben, vagy minősülését követően a
teljes év során. A részvétel feltétele továbbá, hogy csak az előzőleg
megvásárolt termékek 75%-os fogyása, felhasználása után lehet újabb termékeket
vásárolni. Minősülni csak az a manager minősülhet, aki részt vesz a cég
rendezvényein, üzleti találkozóin (pl. Jonathan napok). Minden a nyereség részesedési programban részt vevő managernek
minősülnie kell, vagy már minősült tagként kell szerepelnie az ún. Earned
Incentive Programban a kiírás ideje alatt.
A minősülések jóváhagyásának joga az amerikai
központi vezetést illeti meg.
Az ösztönzőket három osztályba soroljuk:
1.
Nyereségrészesedési Manageri
szint (PSM)
Követelmények:
I.
Gyűjtsön össze 1000 vagy több kreditpontot a pénzügyi év során azt
követően, hogy elismert managerré
vált.
II.
Személyesen szponzoráljon négy új hazai forgalmazót, az egyik új forgalmazót
fejlessze assistant managerré, 2 új
forgalmazót fejlesszen supervisorrá,
1-et pedig assistant
supervisorrá. Az assistant managernek
és a 2 supervisornak legalább 3
hónapig aktívnak kell lennie ahhoz, hogy minősítsék őket. Az újraszponzorált
forgalmazók nem jönnek számításba e követelmény tekintetében.
III.
Dolgozzon együtt egy vagy több forgalmazói vonallal és nyújtson
segítséget legalább egy managernek
ahhoz, hogy 600 vagy több kreditpontot tudjon összegyűjteni azokban a
hónapokban, amikor a szóban forgó manager
a pénzügyi év során, vezetővé válását követően aktív. Ez a manager lehet egy már létező manager,
vagy a pénzügyi év során újonnan kifejlesztett manager. Az ő kreditpontjaikat nem adjuk hozzá az Ön
kreditpontjaihoz, amikor a prémiumalap szétosztására kerül sor.
Prémiumalapot kell
meghatározni és a teljes összeg felét kell kifizetni
azoknak, akik az ösztönzési programnak ezen a szintjén vannak. A meghatározott
összeget el kell osztani az összes minősített PSM kreditpontjának végösszegével
azért, hogy meg lehessen határozni, hány dollárral egyenértékű egy kreditpont.
Ezt a dollártényezőt meg kell szorozni minden egyéni PSM kreditpontjainak
teljes számával azért, hogy megkapjuk ösztönzésük összegét. Amennyiben
különböző területen tevékenykedő egy vagy több termékforgalmazói vonalú managerrel rendelkeznek, akik
nyereségrészesedési managernek is
minősülnek, az ő kreditpontjaikat hozzá kell adni az Ön kreditpontjaihoz,
amikor a prémiumalap szétosztására kerül sor.
2.
Nyereségrészesedési Manageri
Szint (PS3M)
I.
Gyűjtsön össze 1000 vagy több kreditpontot a pénzügyi év során azt
követően, hogy elismert managerré
vált.
II.
Személyesen szponzoráljon négy új hazai forgalmazót, az egyik új forgalmazót
fejlessze assistant managerré, 2 új
forgalmazót fejlesszen supervisorrá,
1-et pedig assistant
supervisorrá. Az assistant managernek
és a 2 supervisornak legalább 3
hónapig aktívnak kell lennie ahhoz, hogy minősítsék őket. Az újraszponzorált
forgalmazók nem jönnek számításba e követelmény tekintetében.
III.
Dolgozzon együtt három vagy több termékforgalmazói vonallal és legalább
három különböző területen minősítsen egy managert nyereségrészesedési managerré (PSM). Ezek a managerek lehetnek létező managerek, vagy a pénzügyi év során
újonnan kifejlesztett managerek. Az
ő kreditpontjaikat hozzáadjuk az Ön kreditpontjaihoz, amikor a prémiumalap
szétosztására kerül sor. Ezen túlmenően meg fogja
kapni az 1. PSM szint alapján arányosan járó részt is.
Prémiumalapot kell
meghatározni és a teljes összeg egyharmadát kell
kifizetni azoknak, akik az ösztönzési programnak ezen a szintjén vannak. A
meghatározott összeget el kell osztani az összes minősített PS3M
kreditpontjának végösszegével azért, hogy meg lehessen határozni, hány
dollárral egyenértékű egy kreditpont. Ezt a dollártényezőt meg kell szorozni az
egyéni PS3M kreditpontjainak teljes számával azért, hogy megkapjuk ösztönzésük
összegét.
3.
Nyereségrészesedési manageri
szint (PS6M)
I.
Gyűjtsön össze 1000 vagy több kreditpontot a pénzügyi év során azt
követően, hogy elismert managerré
vált.
II.
Személyesen szponzoráljon négy új hazai forgalmazót, az egyik új forgalmazót
fejlessze assistant managerré, 2 új
forgalmazót fejlesszen supervisorrá,
1-et pedig assistant
supervisorrá. Az assistant managernek
és a 2 supervisornak legalább 3
hónapig aktívnak kell lennie ahhoz, hogy minősítsék őket. Az újraszponzorált
forgalmazók nem jönnek számításba e követelmény tekintetében.
III.
Dolgozzon együtt hat vagy több termékforgalmazói vonallal és legalább
hat különböző területen minősítsen egy managert nyereségrészesedési managerré (PSM). Ezek a managerek lehetnek létező managerek, vagy a pénzügyi év során
újonnan kifejlesztett managerek. Az
ő kreditpontjaikat hozzáadjuk az Ön kreditpontjaihoz, amikor a prémiumalap
szétosztására kerül sor. Ezen túlmenően meg fogja
kapni az 1. és a 2. PSM szint alapján arányosan járó részt is.
Prémiumalapot kell meghatározni és a teljes összeg
egyhatodát kell kifizetni azoknak, akik az ösztönzési programnak ezen a
szintjén vannak. A meghatározott összeget el kell osztani az összes minősített
PS6M kreditpontjának végösszegével azért, hogy meg lehessen határozni, hány
dollárral egyenértékű egy kreditpont. Ezt a dollártényezőt meg kell szorozni az
egyéni PS6M kreditpontjainak teljes számával azért, hogy megkapjuk ösztönzésük
összegét.
Kérek minden munkatársat, hogy teljes erőbedobással
vegyen részt a profitösztönző program megvalósításában!
Dr. Milesz Sándor